Puchner Kastélyszálló**** - Bikal

A Puchner Kastélyszálló Dél-Dunántúlon, egy apró falu, Bikal közepén található. Bikal Budapesttől 185 km-re fekszik a Mecsek lábánál, a Szekszárd - Kaposvár - Pécs háromszög közepén. Pécs, a kastélytól kevesebb, mint 50 km, Kaposvár 45 km, míg Dombóvár 16 km távolságra van.

Bikal a legkönnyebben személyautóval közelíthető meg. Vonattal Dombóvár állomásig kell jegyet váltani, onnan rendszeres távolsági buszjáratok indulnak. Vendégeink kérésére transzfert biztosítunk a vasútállomásra.

A távolsági autóbuszjáratok közül, a Szeged-Zalaegerszeg járat a kastély épülete mellett áll meg.

 

A Kastélyszálló:

A kastély nevét a Selmecbányáról származó Puchner Antal (1779-1852) báróról kapta. A báró jogi tanulmányait Pozsonyban végezte. Katonai pályája a Napóleoni háborúk idején kezdett felfelé ívelni. A bikali uradalmat azonban császári tábornokként elért katonai sikerei elismeréseként kapta 1841-ben.

A kastély épületét az 1840-es évek végén, újklasszicista stílusban kezdte építeni a Puchner család. Műemlékké 1979-ben nyilvánították.

Ma a kastély régi fényében ragyog. A főépületet több mint hat hektáros ősfákkal övezett, parkosított terület öleli körbe. A parkban az elmúlt évek során különböző létesítményeket építettek: panoráma ablakos, kupolás Fürdőházat, középkori hangulatú Sportközpontot, a fák árnyékában megbújó grillteraszt, három Vendégházat, a parkba rejtett 10x25 m-es szabadtéri medencét, egy négyszáz fős Konferencia Központot. A parkban kúszó kanyargós sétányok mentén padok, gyermekjátszótér, állatsimogató és egy kis kerti tó kapott helyet.

 

Szobák:

A Kastély épületében három szinten 19 szoba található. A szobák és termek belső terei, csillárai és patinás, de kényelmes bútorai korabeli hangulatot idéznek. A kastély három emelete a különleges színvilágnak köszönhetően egyedi hangulatú. Az első szint kék szobái az arisztokrácia hűvös nyugalmát tükrözik, a zöldek a lendületes tavasz, meleg nyár hangulatát keltik, míg az apró virágmintás, angol stílusú szobákban, kisasszonyokra emlékeztető meghitt környezetet találnak a szállodánkba látogató Vendégek.

Minden szoba telefonnal, minibárral, egyedi fürdőszobával, televízióval, klímaberendezéssel és széffel felszerelt.

 

A kupolával fedett francia stílusú Fürdőház emeletén nyolc, minden igényt kielégítő, mediterrán hangulatban berendezett szoba található. A hat standard kétágyas mellett, két lakosztály is található, valamint négy szobánk tágas terasszal rendelkezik, melyről csodálatos kilátás nyílik a kastély parkjára. A Fürdőházban lakó vendégek a hideg téli napokon is, egy puha fürdőköpenybe bújva szobájukból néhány lépcsőfokot lesétálva vehetik igénybe a kényeztető wellness szolgáltatásokat.

A Fürdőház minden szobája telefonnal, minibárral, egyedi fürdőszobával, televízióval és klímaberendezéssel felszerelt.

 

A három kétszintes, egymástól külön álló Vendégházakban összesen 24 szobát alakítottak ki, amelyeket telefonnal, egyedi, zuhanyzós fürdőszobával, televízióval, klímaberendezéssel szereltek fel. Az épületekben szintenként 4 szoba található, melyeket egy közös nappali köt össze. A tágas társalgó hangulatát egy kandalló teszi barátságossá. A nappaliban széfet, hűtőszekrényt és televíziót találhatnak Vendégeink. Vendégházakat baráti társaságok, családok és csoportok számára ajánljuk.

 

A már meglévő, Monarchia korabeli kastélyszobák és mediterrán Vendégházak mellett egy XVIII. századi, francia stílusban épült nemesi Udvarház várja a Vendégeket 2007 júniusától. Azt épületben 3 szinten 31 szoba található, szintenként más és más elrendezéssel, méretben és hangulatvilággal.

 

A földszint - Étage de la romantique - a romantika szintje, ahol a szobák mindegyike teraszos kialakítású, hatalmas panoráma ablakkal,  az emelet - Étage de la famille - a családok szintje, a szobák különlegessége a gyermekkuckó és a falak feltárási hangulata.

 

A tetőtér - Étage de l'amour - a szerelmesek szintje, a szobák hangulatát a nyitott fürdőszoba és a mennyezetbe épített, százéves gerendák határozzák meg.

 

Az Udvarház 300 évvel röpít vissza az időben, ám a XXI. század minden kényelmét biztosítja Vendégeink számára.

Az Udvarház minden szobája televízióval, telefonnal, minibárral, széffel és klímaberendezéssel felszerelt.

 

A Kastély és az Udvarház valamennyi szobájában megtalálható az internet csatlakozó. Ennek használatához a kábelt a Recepción kölcsönözhetik, térítésmentesen.

 

 

Wellness szolgáltatások:

A park árnyas fái között panorámaablakos Fürdőház áll, benne különböző élményelemekkel felszerelt medencék, pezsgőfürdők, gyermekmedence, relax szoba és a Harmónia Szigete található. A medencék vize magnéziumban, kalciumban, fluorban és nátrium-hidrogénkarbonátban gazdag, 29,4 ºC fokos, „elismert ásványvíz" minősítésű termálvíz.

Fürdőház szolgáltatásai

  • Finn Szauna: A páratartalom alacsony, általában 10%, míg levegője 80-100 °C-os.
  • Gőzfürdő: A páratartalom 70-100%, míg a hőmérséklet csak 50-55 °C.
  • Szolárium: A szoláriumban használt ultraibolya sugárzás hatására D-vitamin halmozódik fel a szervezetben, és fokozódik a hormontermelés.
  • Infraszauna: Ez a fajta szauna száraz környezetet teremt viszonylag alacsony hőmérsékleten. Nem csak méregtelenít, hanem felfrissíti és újjáéleszti a testet.
  • Koktélbár

 

Sportközpont szolgáltatásai:

  • A bowling a modern korok lovagi tornája. Csapatokban és egyénileg is lehet játszani. Sport, amely családok, cégek és baráti társaságok kikapcsolódására egyaránt alkalmas.
  • Fitnesz terem
  • Fallabda
  • Billiárd
  • Asztali foci
  • Asztali tenisz
  • Darts
  • Koktélbár

 

További kikapcsolódási lehetőségek:

  • Lovaskocsizás vagy szánozás
  • Paint-ball a háromszintes „erődben"
  • Íjászat
  • Óriás sakk
  • Kerékpár
  • Tollaslabda

 

További szolgáltatások:

- A Habsburg korabeli exkluzív étterem a gasztronómiai örömutazás élményét ígéri. A bortrezor különleges magyar és külföldi borok széles választékát kínálja. Az édes élet örömeit kedvelőknek ajánljuk szivar- és párlatkóstoló programjokat

- A parkban, az ősfák árnyékában levő grillterasz jó időben kiválóan alkalmas a hangulatos étkezéseken túl szabadtéri programok lebonyolítására is.

- A kreatív fajátékokkal felszerelt játszótér mellett állatsimogatót alakítottunk ki legkisebb vendégeink számára. A Mini állatkert barátságos lakói a kecskék, birkák, szamár, őzgida, kutyus, nyuszi, csüngő hasú malacok és különböző szárnyasok.

- A Kastély parkjában egy 10x25m-es, feszített víztükrű, nyári hónapokban üzemelő, termálvízzel feltöltött medence található.


 
Ajánlatkérő adatai







Ajánlatra vonatkozóan



Személyek száma






Gyermekek születési ideje





















Bemutatkozás Galéria Ajánlatkérés
 

Make me smile Gyermek rendezvények Élményparkok Gyermekbarát szállodák Email


Hasznossagok Általános Szerződési Feltételek | Engedélyszám: U-001174 | Designed By : Kondákor László (KONDI)

Minden kedves látogatónknak sok boldogságot és szeretetet 2012-re!